Szász Lilla fotográfus művészeti munkássága olyan kérdésekre irányul, hogy az emberek miként élnek külső körülmények hatására létrejött zárt közösségekben Magyarországon és külföldön egyaránt. Fényképezett hajléktalan anyákat, fiatalkorú intézetben élő lányokat, a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásával New Yorkban élő második világháborús orosz zsidó veteránokat. 2018-2021 között Portugáliában élt, ez alatt az idő alatt az úgynevezett ’retornadok’-al és a nők helyzetével a Salazar diktatúrában, illetve a Lisszaboni fiatalokkal és azok megjelenésével foglalkozott. Az itt készült képek számos kiállításon és publikációban jelentek meg. Szász Lilla jelenleg is Lisszabonban dolgozik egy művészeti ösztöndíj keretein belül. Ebben a podcast adásban számos érdekes témát feszegetünk, amiről eddig nem volt szó, de általa könnyebben megérthetitek a portugál néplélek újabb rétegeit. Hallgassátok szeretettel!
(a fő képen lévő portréfotót @Aknay Csaba készítette)
Lilla weboldala: szaszlilla.hu
------------------------------
Lilla munkáiból itt láthattok ízelítőt:
Linda több mint 10 évvel ezelőtt látogatott Madeirára, ahol a sziget szépségei mellett az óceánban lévő merülés is elvarázsolta és ennek az élménynek köszönhetően a szerelem is megtalálta. Milyen Madeira most, milyen volt pár évvel ezelőtt amikor a tömegturizmus még nem érte el a szigetet? Mi ebben a jó és mi az ami fájdalmas, mi az amiből az insta influencerek kimaradnak, amikor végigrohannak a bakancslistájukon? Linda ma már tapasztalt túra és idegenvezetőként mutatja a szigetet a látogatóknak és elkötelezett abban, hogy a sziget valódi arca ne tűnjön el, hogy ezt te is megtapasztalhasd egy lassabb, szemléletesebb, mélyebb úton. Hallgassátok szeretettel!
------------------------------
Linda oldalait pedig itt találjátok:
Weboldal
fb.com/madeirawithlinda
@madeirawithlinda
Bea Magyarországon kezdte zenei tanulmányait, ahol fejlesztőpedadgógusként is diplomázott. Egykori tanára, Eva Guerra révén jutott el Portugáliába, ahol megismerte későbbi férjét is. 2007-ben költözött ide és kezdte kialakítani új életét. Zenei és mesterszintű tanári diplomát a Lisszaboni Zeneművészeti Főiskolán szerzett. A családalapítás és a gyerekvállalás mellett, szakmailag is rengeteg megmérettetés várt rá. Hárfaművészként és tanárként is dolgozik. Életében egy váratlan tragédia komoly változásokat indított el. A személyes szál mellett, beszélgetünk többek között Bea társadalmi beilleszkedésének sajátosságairól, a portugál zeneoktatás jellegéről, és a vidéki élet kihívásairól is.
Hallgassátok szeretettel!
Hordós László 30 évvel ezelőtt járt először Portugáliában és azonnal beleszeretett az országba, ahová 2019-ben ki is költöztek a párjával. A beszélgetés során szóba kerül a portugálok szociális érzékenysége, segítőkészsége, némi poltikai látkép, a nyelv iránti vonzalom és az is, mit jelent Laci számára a jólét és a jóllét fogalmai közötti különbségtétel.
Laci fotóit itt láthatjátok: @cores_de_lisboa
Kalmár Judit 17 évvel ezelőtt költözött ki férjével és 3 lányával egy évre Portugáliába, es annyira megszerették az országot, hogy azóta kétszer is megismételték a "semi-sabbaticalnak" nevezett kalandot. Judit dokumentumfilm rendező, Magyarországon forgatott filmet állami gondozott gyerekekről Világszépek címmel, legutóbb Iványi Gáborról készített portréfilmet. Különleges szerencsének tartja, hogy a Portugáliában készült Silencio-Vozes de Lisboa / Lisszabon hangjai című dokumentumfilm társrendezője lett. Portugáliai kalandjairól és a dokumentumfilmről is beszélgettünk.
Dokumentumfilm facebook oldala: facebook.com/vozesdelisboa
Elérhetőség, DVD: charnecabubble@gmail.com
Létezik egy picike kis hely Lisszabonban, ami csupán 9 négyzetméter, mégis aki belép annak kitágul a horizont a világra. Az Este bár neve már önmagában is izgalmas, hiszen magyarul és portugálul is jelent valamit. Tulajdonosával Urbancsek Zoltánnal beszélgettünk életútról, döntésekről, Portugália sokszínűségéről.
Este Bár: facebook.com/estebarlisboa
Az első adásban rendhagyó módon, Felkai Piroska mesél, beszélgetőtársa Hunyadi Nóra. A podcastsorozat későbbi adásaiban Piri interjúalanyból kérdezővé válik és aktívan reflektál a feltett kérdésekre-válaszokra.
Piroskával az életéről, gyászról, a portugál emberek gondolkodásáról beszélgettünk, arról, hogy hogyan került Portugáliába, és a családi tragédiák sora után miért döntött úgy, hogy mégis itt marad. Idegenvezető, műfordító, nyelvtanár, illetve sokan portugál tolmácsként is ismerik a nevét. Neki köszönhetjük Márai Sándortól, Szabó Magdán át Krúdy műveinek portugál nyelvre fordítását, ezzel is tágítva a portugálok világirodalomról alkotott képét. A portugál kultúra és néplélek számos rétegét ismeri, érti és szívesen adja át ezt a tudást az érdeklődőknek!
Hallgassátok őt szeretettel.